Nem árulhatsz el senkinek,
Mert vagy kitaláltál vagy szellemkedek
Mert nem is létezek.
De ha léteznék...
Körbe ölelne messzi fény,
S ragyogásom úgy hatna,
Mint a májusi orgona illata.
De neked csak a ragyogó csillagokra van szemed,
S így egyetlen feltevésem, hogy nem létezek.
Akkor nem marad borzongós éjszaka
A bódító, boldogító italokra,
Miközben téged áthat valaki más zavaros csillogása,
Úgy kicsit sem szomorú, kicsit sem fájna.
Így csak hűvös Hold vagyok,
Ameddig megvan rá minden ok,
Hogy te sem létezel az én világomban,
Sem átértékelt pillantásokban,
Sem semmiben,
Mert van, hogy két párhuzamos egyenes
Nem találkozik a végtelenben.
Pedig talán más helyen
Maradt volna minden védtelen.
Talán lett volna egy ilyen most és itt,
Amikor téged semmilyen csillag nem szédít.
És ez itt a titok,
Maradandó válaszok,
Hogy ez nem buta nyálas mese,
Arról, hogy milyen vagyok én, milyen vagy te.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése