2018. január 3., szerda

Napfény az ablakon


Kedves, ha felbukkannál egy szerdán
És sár lenne, nagy esőcseppek
Lehetetlen, azt gondolnám,
Inkább elsétálnék melletted.
Ha mindent magaddal hoznál,
Telet, pénteket, szerelmet
Azt hinném, hogy megőrültem,
Azt mondanám, hitegetsz.
Ha szavaid tavasszá nőnének
És karjaid maga az oltalom
Halkan zokognám,
Hogy mindezt nem akarom.
Végtelen lennél, talán élénk
Bújócskáznánk keddenként
Te lennél minden dal,
Én csak fénytörés.
Úgy szeretnélek, ahogyan tudok,
Feszengve és szomorúan,
Mert sosem tudnám, hogy
A te lelkedben mi van.
Csendben ülnék, ha érezném,
Hogy virágzik valami benned,
Mert a csend a vígaszom,
Ezt adnám hát neked.
Úgy rettegnék, mint soha,
Hogy ha megérintenél
És azt mondanám, távozz,
Ha mégis megszeretnél.
Sosem tudnál titkaimról,
Lelkem mélyén lapulnak,
Azt gondolnád, üres vagyok,
Nem baj, ha elhagynak.
És én bólogatnék mosolyogva,
Hazudnám, hogy így van.
Mostmár, ha elmész,
Ne hagyd az ajtót nyitva.
Miután csendben kiléptél
Betakaróznék a sötéttel
És elnyomnám a kívánságot,
Hogy bár ne mentél volna el.
Kedves, ha felbukkannál egy szerdán,
Nem akarok ott lenni,
Szívembe zárnálak és azt
Nem tudnám elviselni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése