Titkaim eddig csak egy tócsa voltak,
Amelyben néha megmártottam a lábam
Decemberi hideg éjszakákon, nyáron,
De nem terheltem túl magam.
Aztán egy kisebb patakká váltak
És rájöttem, hogy úsznom kell,
Mert ha elfelejtem a napsugarat,
Ebben a patakban merülök csak el.
Lassan tenger lett a halomból,
Hiszen csak gyűltek és gyűltek,
Hogy az éjszakai álmaim helyett
Megosztottam a mélységes csendet.
Most már egy igazi óceán az egész,
Én pedig mélyen fekszem alatta.
És talán volna (de én nem engedem),
Aki örömmel innen kihúzna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése