Kihúztam minden egyes sort,
Mert csak rólad szólt.
Arról, hogy miként vetődik
Barna szemedben a mélysötét
Alkonyok mámoros tánca.
S arról, hogy a szívemben
A szálak mennyire szeretik.
Kellene vég, de ha kezdet nincs..
Szószólonak sem vagyok jó.
Csak ülni, miközben gondolataid
Rám ágaskodnak igazi
És felbecsülhetetlen kincs.
Volt. Ugye volt? Vagy még van.
Eldönteni, merre húz a szívem..
De ő csak gondtalan.
Már más szavai csengenek
És habzódnak lelkem
Oly sötét és végtelen tengerén.
Szeretni szeretnék,
De ha itt vagy, akkor még hol a ma?
Mert minduntalan kapaszkodik
Gyökereivel a vágyam,
Csak hogy láthatna.
Így hát egy igazi vesztes vagyok
Mély érzelmekben kavargok.
És feladni dolgokat nem tudok.
Mit ér így bármi? Ha csak
Egy kis szeglet is, de vár,
Hogy zabolátlan szívemet,
Melyet átszökött jópárszor
Már a féktelen ár,
Csítithassam, mély barna szemeddel.
Vagy létezhessem nélküled,
Az úgy nagyon könnyű volna,
Hogy nap, mint nap ne gondolnék
Fényűző csókodra.
Szóval, lélektelen leszek.
Vagy szívtelen vagy esztelen.
Mert határeset nincsen
És ha van is, mélyen elrejt,
Hogy igazából az én
Robbanó szívem
Kit is szeret.
Ez a vers annyira varázslatos. Egy régebbi szerelmet juttat eszembe, emlékszem még ezekre az érzésekre...
VálaszTörlésRégebben más néven is feliratkoztam, egy ideje követem a munkásságod. Megérdemelnéd, hogy ezeket kiadják.
Rajongód, Elisabeth
Kedves Elizatbeth,
VálaszTörlésIgazán kedves részedről, hogy dícséretes szavakkal illetsz és megemlíted, hogy élményt szerezhettem neked. Köszönöm szépen, nagyon jól estek a szavaid.
Talán majd egyszer sikerül megvalósítani, bár messzinek és kicsit lehetetlennek tűnik, de nagyon szeretem a kihívásokat.:)
csóközön. Lina