Ül az alkony az ablakom üvegén
Mellette roskadozva, bánatosan én.
Ketten zuhanunk a semmibe,
Lábainktól nyugatra csillagok fekszenek.
És hallgatjuk vonítását utcai ebeknek.
A sötét átkarol minden pillanatot
Ilyenkor öltenek vágyaim alakot.
Vesszünk el éjszakákban, mint mindig
Ha arcomon a hold könnyeket elindít.
Mardossa a keserűség az éjfélt
Eltűri álkapcsán a megremegő szélt.
Ketten zuhanunk a semmibe
Akár hetekkel ezelőtt, mert félünk.
Én csak tőle, ő a magánytól
Megtörten beszélünk, távol a világtól.
Midőn az álmok szigetére vezet
Kedvesen mosolyog, megfogja a kezem.
Ülünk ketten az ablakban
És elveszünk a múltunkban.
Kedves Lina!
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a vers, főként a hangulata ragadott meg. Olyan dallamosak, harmónikusak voltak a sorok. Könnyedén olvasható és sokatmondó volt számomra.
Köszönöm, hogy átélhettem ezt az érzést, amit átadtál a vers által.
Sok sikert továbbra is,
Reni
Kedves Reni,
TörlésNagyon szépen köszönöm, hogy itt vagy és hogy elolvasod a verseimet. Bár soraid az oldalnak csak véleményként szolgálnak, az én szívemnek mégis ez a tápláléka. Hálás vagyok mindenért, amit leírtál. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen pozitív a véleményed.:)
További szép napot!:)
csóközön. Lina