2013. november 2., szombat

Elpusztíthatatlan szárnycsapások

Eltörtek..

Sír a szívem. Partján fekszik
Egy fekete tollas madár,
Évek óta könnyedségre vár,
Dehát ez az én életem,
Hogyan is lehetne könnyű,
Ha füst csillog gyémánt
Helyett, s ott az érzelem
Az értelem mellett.
Ki gondolta volna? Én érzek.
Pszt, ezt csak hólovaknak
Szabad elárulni, mert ők
Tudnak titkot tartani.
Csendesen, csak csendesen,
Nehogy más is meghallja,
Hogy bennem rejlik az érzelem
Legfényesebb zászlaja.

Sír a madár. Fekete tollán
Könyörtelen vízcseppek bugyannak
Szétágazó tövisek közé szaladnak,
Ha nem vigyázok, ott maradnak.
Üveg van csőre helyett,
Szeméből arany csóvák szöknek
Ki, mint sárkány torkából a lángok,
Csak én táncolok.
Közben a madár haldoklik bennem.
Az a fekete-korom fekete madár,
Aki régen galamb volt,
Csak megváltozott.
Hófehér galamb volt..

4 megjegyzés:

  1. Drága Pierce!

    Azt hiszem, sikerült megtalálnod a stílusod, amely mellet megállapodtál. Még sosem olvastam a tiéidhez hasonló felépítésű verset, elmondhatod magadról, hogy igazán egyedi és utánozhatatlan költő vagy. Ez a verseid is elvarázsolt, nagyon szeretem a műveidet. Várom a következő irományod! :)

    Puszil,
    Dorothy L.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dorothy,
      Akkor jó helyen tapogatózóm, ugyanis úgy döntöttem, hogy egy ideig próza terén biztosan nem fogom kecsegtetni szárnyaim. A magyar óra az más dolog, de így magamtól szerintem nem. Örülök, tényleg nagyon-nagyon, hogy ilyen kommentet kaptam. Az egész hétvégémet feldobtad vele, holott a hetem borzasztó volt. Nagyon hálás vagyok, köszönöm szépen ezt az egészet.:)

      csóközön. Lina

      Törlés
  2. Kedves Lina,
    Egyrészt: kölcsön hozzászólás/megjegyzés visszajár. Másrészt: Azért ehhez írok, mert ez a legeslegkedvencebb versem a tieid közül. Tudniillik, engem a versek nagyon nem fognak meg. Van néhány, amit nagyon szeretek, de csak kettőt tudok kapásból elmondani: az Párisban járt az őszt Adytól, és a Szeptember végén Petőfitől, és más én nem is szeretek. Ebben a két alkotásban kimerül - kimerült, múlt időben - minden versek iránti szeretetem. És megláttam ezt.
    És belül. Én... én esküszöm, valami történt. Megszerettem ezt a verset, aztán még párat, aztán az összeset, és úristen, Lina Hulbertet nekem minden napra.
    A stílusod és a tehetséged páratlan, elképesztő. A megfestett képeidbe - mint ebbe az üvegcsőrű madárba - beleszeretek, újra és újra. Minden versed egy kis kapu, egy másik és másik világba, újabb és újabb rövid történeteket mesélnek el. Én meg szeretek meséket hallgatni.
    Egyszerűen csodálatos, bámulatos, ahogyan írsz. Én csak bátorítani tudlak, és drukkolni, hogy tovább alkoss hasonló csodákat. Minden tiszteletem a tiéd.

    Viki - és Hope, és Lotterfeld, vagy ahogy tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sam,
      Miután sikerült felszednem a földről a leesett állkapcsom picike csontjait, rájöttem, hogy válaszolnom kell neked. Kutyakötelességem. Legalább ennyivel tartzom. Köszönöm, annyira köszönöm ezt a hosszú és szép kommentet. El sem hiszed, milyen sokat segítettél! Bámulatos, mire nem vagyok képes.. Ez hihetetlen, komolyan. Ilyen hatást kifejteni valakiből. Köszönöm, tényleg, köszönöm minimum egy százalékkal nőtt az önbizalmam. Sikerült akkora mosolyt csalnod az arcomra, hogy képtelen vagyok levakarni.:D és ez jól esik. Szörnyen jól esik.:) És a leírások. Káprázatosak. Köszönöm, csak ennyit vagyok képes mondani.:)

      csóközön. Lina

      Törlés