2013. október 22., kedd

Elpusztíthatatlan szárnycsapások

Elnyelő fény
Lapos szösszenet virágzik
Egy elhigult elme mély tálkájában
"Mondd, szeretsz-e még?" hajlik
A báb, s a kecses arcát
Tüskék fedik. A haját
Virágok koronázzák,
S lobog a napfényben,
Mint tündéralkat megsebzett
Éjszakán. Lángjai
Fakóan zavargó források
Medrükből kikiáltó folyók,
Esztelen viharok.
Szemei lélektelen-kékek,
Fehér sebüket hordozzák
Magukon. Nincs életük,
Nincs értékük,
Csak elterjedt dallamok
Fogják körül, mint kislányok.
Arca sápadt. Kanyargó
Vízcseppei szeméből áradnak,
Attól lelketlenek, attól fakóak.
"Mondd, keresel-e még?" 
Repül a kérdés dél fele,
Könnyed lépésekkel megtehetne
Egy hektárt. Késő már.
Túl késő már..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése