Méreg
Papírba csomagoltam érzéseim,
Melyeket az óceán mélyére dobtam
S róluk többet senkinek
Egy szót sem szóltam.
De mikor te megjelentél,
Úgy éreztem, egy gyöngyhalász,
Kiszedte őket, mellyel eléri,
Hogy a kormos világomba visszaráz.
A szégyen ölt meg, hogy én
Képes vagyok ilyesmit érezni,
Hiszen az a híre járta, hogy
Büszkeségemről nem tudok lemondani.
Csigolyáim megrezzentek tőled.
Nem, nem féltek. Csak újra életre keltek.
Szoborként koptattam a padlót,
Miközben a gondolatok felettem repültek.
Kezem reszketett, hihetetlen, de igaz,
Hogy micsoda extázis az ilyen érzés,
Felmerült bennem párszor, hogy
Igaz-e a létezés.
Jéggé fagyott szívem felolvadt,
Miközben újraéledtek szemem lángjai,
Harcolni akartam érted most az
Egyszer és nem téged bántani.
Vérem pezsgése újjá vált,
Miközben szilánkok fedték testem,
S nem hallgattam semmire,
Nem vezetett a józan eszem.
Rabul ejtettél egyetlen szavaddal,
Akár a múzsa a költőt, amikor az alkot,
Csakhogy én elfelejtettem a
Versemből minden szót.
Kedves Lina! Nagyon tetszett ez a versed is :)
VálaszTörlésKedvenc versszakom:
"De mikor te megjelentél,
Úgy éreztem,egy gyöngyhalász,
Kiszedte őket,mellyel eléri,
Hogy a kormos világomba visszaráz."
Ezekért az apróságokért szeretem annyira a verseid :)
Kedves Cecile,
TörlésNagyon örülök,hogy tetszett és hálás vagyok,hogy visszajárogatsz.:)
Hugs.Lina