Kristálykő

Észvesztő

Ráhajoltam egy égető violára,

Megcirogatta bőrömet,

S be kell vallanom végre,

Hogy ez szerzett örömet.

A csábtó szédelgés kívánatos,

A mámor átkarolt,

Viszont el kell ismerni,

Szörnyű is volt.

Sütött a hajnal az égről,

Szikrázott fénye,

Úgy éreztem, mintha

Most kelnék életre.

A viola sugárzó és törékeny,

Csapdája hívogató.

Megleli azt bármily lelkű

Ébren álmodozó.

Méreg van porja helyett,

Elszívja életem,

Minden hibám, szépségem,

S vele együtt ékemet.

És megszédülve vigyorogtam,

Boldog vagyok, gondoltam,

Megsimítja e derűs vágy,

Arcomat és homlokom.