2013. január 8., kedd

Mámor tánc

Megperdült vasvirág

Ma sem láttalak, pedig igyekeztem,
Hogy egy pillantásom is rád vethessem.
Tudod, ez úgy jól esik nekem,
Hogy kívülállóként szemlélhetem,
Miként ragyognak a szemeid a fényben,
Miként mosolyogsz az életen,
Hogyan veszed a mély levegőt,
S szerzed testedbe az erőt.

S ez ilyen lett, tudom, nem művészi,
Pedig egy olyan ember, mint te megérdemli,
Hogy száz sort vessenek róla, sőt ezret,
Hogy rajtad csodálkozzanak az emberek.
Káprázatos vagy. Fényed megvakít,
Bódítóan mosolyogsz, illatod elkábít.
Látod? Megint röhögök a hülyeségemen,
Az eszemet már rég elvesztettem.

2 megjegyzés:

  1. Szia kedves Lina,
    Mint látod,megint itt vagyok,véleményezni jöttem!Ez a vers tényleg nagyon "elkábított",mert olyan álmodozós(amilyen én lenni szoktam).A címét azért nem nagyon tudtam hova tenni,talán,mert nem tudom,hogy értelmezted te,de összességében ez egy újabb kedvenc versem tőled.Hát,nagyon ügyes vagy,imádom a verseidet olvasni!:)
    Szeretettel Reni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Reni,
      Hogy cím adásban sosem voltam jó,azt már nem is kell tagadni.Ezt arra kell értelmezni,hogy:"megperdült" ez a szó metafórikus jelentése annak,hogy megváltozott,a "vas" az a szilárdságot vonja magára(mivel elég makacsnak tartom magam),a virág pedig a szívet jellemzi,tehát a szívem megadta magát az érzéseknek.Remélem ezzel a kis magyarázattal megértettem veled a cím lényegét.
      Amúgy nagyon örülök,hogy tetszett.Hogy a kedvenced lenne?Ez nagyon jól esett.Pedig csak úgy összedobtam egy helyre az érzéseim.Az álmodozással nem vagy egyedül.:)

      Hugs.Lina

      Törlés