Összetaposnám felhőtlen lelked,
S beledobnálak a szakadékba,
Hogy még utolsó szavad is elveszted.
Nem marad ki megvigasztalna.
Széttépnélek millió darabkára,
S elfújnálak, mint porfelhőt,
Ragaszt tennék oly nagy szádra,
Hogy ne kapj több szeretőt.
Mérget kevernék süteményedbe,
Mit oly előszeretettel átadnék,
S belenéznék két szemedbe,
Majd cinikusan röhögnék.
Végig nézném, hogyan gyötör,
Minden, amit terveztem,
S az, mi végül elsöpör,
Megdobogtattja majd szívem.
Ne bámulj így! sNem vagyok gyilkos,
Egy ideig még életben hagylak,
De egyszer egy tör életet mos,
S akkor szétszaggatlak.
Wow, kicsit dühös vers... :D De nem rossz, tök tetszik csajszi! ;)
VálaszTörlésKedves Betti,
TörlésÉn is "kicsit"dühös voltam mikor ezt írtam,szóval ez ilyen hangulatvers.Köszönön szépen.:)
Hugs.Lina
Úristenem, Lina!
VálaszTörlésNagyon átjött a vers, amit itt alakítottál. Elég epikus, nem éreztem tipikus lírai műnek, de valahogy megszorongatott. Ez igen! Valahogy átsuhantam a sorok felett, és fokozatosan gyúlt fel bennem a düh - ami nagy szó :) Hatással voltál rám, ez szerintem nagyon fontos egy versnél. Tényleg képtelen vagyok szavakba önteni, hirtelen elkapott a mű - gratulálok, Lina <3
kiss.ella.fisher
Kedves Ella,
TörlésNem bámultam nagyot a kommenteden.Áh,dehogy!Csak az állam majd a földre esett.Óáó.Ez igen.Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm a hozzászólást és a bíztató szavakat.Ezért érdemes írni.Az ilyen kommenteken ugrálgatok összevissza.Mégegyszer köszönöm és örülök,hogy tetszett.:)
Hugs.Lina