2013. január 28., hétfő

Áramszünet

Izzó naplemente

Sóvárog a folyó, feléled a bánata,
Viszont ezt magára sosem válalja.
S mindaz, mi üszkös jövőnek tűnt,
Csak úgy létezni is megszűnt.

De az égen a harmónia fénycsóvái,
Nem tudnak lelankadni, csak szállni, szállni.
Tündöklő bíbor, napsütötte lila árny,
Mit felrepít egy sasszárny.

Az égi hercegnő suttogja csendesen,
Hogy mi történik ezután az égen.
Alakja kirajzolódik, szemei szikrákat szórnak,
Most, s mindörökre tovaszállnak.

Megmaradt a harag, s a vérfolytó bosszú,
Az égcsóva narancssárgája meglehetősen hosszú.
Idő kell ehhez, türelem és báj,
Öröm kell ehhez, olyan ami nem fáj.

Most ez el nem hagyó érzés, mi ezerszer csillog,
Hogy az égre tekintő ember mennyire boldog.
Pedig az igazság, hogy a jajveszékelő háború,
Egy vérben izzó naplementének sárga koszorú.

2 megjegyzés:

  1. Úgy a 3. versszakig olyan idilli volt aztán ez "harag" "vérfolytó bosszú" megtörte... De nagyon tetszik!Annyira ügyes vagy! Egyszer majd a te verseidet fogják elemezni irodalomórán. (: Csak így tovább. Ja és a kép is nagyon tetszik a vershez!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Betti,
      Nagyon köszönöm.Lehet,hogy hülyeségnek hangzik,de párszor elképzeltem,csakhogy szivassam azt a generációt.De nem hiszem,hogy erre sor fog kerülni.Viszont,hihetetlenül jól esett amit mondtál.Nekem is tetszik a kép és mégegyszer köszönöm.:)

      Hugs.Lina

      Törlés