Pusztít a tűz. Pusztít a lélek.

 Ki vagyok én?
Hogy ki vagyok én? Rejtelmek szála

Futkorássza körbe testemet,

Kalandok takarják elmémet.

Az egyik színem kék,

Az őszinteség.

A bűntudat rózsája tövisekben

Terem testemen.

Hajladozik, ingadozik.

Nyári napon

Szóródnak a sugarak,

Úgy repülnek ötvenfele

A kelekótya magvak.

A másik színem piros,

A tűzes, a parázsról pattant

Vad tombóló viharok.

Jaj, de zajban felerősődik,

Hisz évek óta bosszankodik.

Lángjai égig érőek, csípi

Is az emberi szemet,

Utamhoz majd csak elvezet.

A harmadik színem a zöld,

A virgonc, az élénk, 

A mindent tudó, s nem 

Félénk, mint ahogyan azt

Mindenki látja.

Ez fényt hoz a világra.

Ezt ismerik többen, ezt

A kalandvágyót,

Az óriási mosolyát,

Mely hetedhét csillagot

Átszel, keresztbe vagy kasul?

Nem tudom, nem néztem

Utánna, 

Amíg a negyedik színt vártam,

Mert az a szürke,

A lét elem, a költészet,

A napot nem látó sérelem.

Egy csalóka foszlány,

Ami nem derül ki soha,

Megállt közép úton, 

Ott tenyészik azóta.

Vajon akadályba ütközött?

Vagy csak fél megjelenni?

 Fél lélegezni és tiszta szívből
Oly gyönygéden szeretni?
Az ötödik szín a sárga,
A gyötrődő féltékeny
Izgága-mozgága
Nyakatekert alamuszi
Sárga margaréta.
Ez sem bontakozik ki,
Csak ül bent, a csatornában
Lelkemnek fejletlen odvában.
S ha szél fúj, könny repül a világban
Féltve őrzi az ővéit,
Retteg, hogy elveszti
S nem tudja őket helyettesíteni.

Hogy ki vagyok én? Rejtelmek szála,
Egyiksem és mégis az egész
A testemet futkosva átjárja.