2013. október 9., szerda

Elpusztíthatatlan szárnycsapások

 Dús kontúr
Nem emlékszem, hogy kezdődőtt,
Nem tudom, mi lesz ennek a vége,
Hogy százezer csillag ott fönt az égen
Végtelenül bolyong, keresi az útját,
Úgy keresi szívem is a birtokosát.

Ha gyémánt van a szemem helyett,
Mely a ragyogástól nem lát,
Azt kívánom, így maradjon egy életen át!
Ha pedig éber, mert százév után felkeltették,
Ám legyen! Eddig tövisek karcolták, lángok égették.

Ha árnytalan kilétem zúgó tengerén
Habzani látszik reményem utolsó foszlánya
Hadd maradjon úgy, hadd, hogy arcon csapja
Lelkemnek ódón illata, mely magasba száll,
Amikor sóhajok medrében csak hoz és visz az ár!

Ha pedig zaj van a szívemben,
Hadd hánykodjón benne életem folyama,
Amely, ha nem vigyáznék rá, tenyeremből kicsúszna!
Rab vagyok egy arany kalitkában, melynek ajtaja,
Olyan régen, s olyan szégyentelenül, be van rozsdásodva.

Nem emlékszem, hogy kezdődött,
Nem tudom, mi lesz ennek a vége,
De bárcsak szívemben oly ékesen, oly valóságosan ne élne..

2 megjegyzés:

  1. Kedves Pierce!

    Ez a mű most nagyon megérintett engem. Gyönyörűséges lett, gratulálok hozzá. Minden egyes sor mögött érzem a szenvedélyes érzelmeket, melyek túlcsordulnak ebben a versben, ettől lett ilyen gyönyörű!
    Gratulálok, örülök, hogy olvashattam! :)

    Puszil,
    Dorothy L.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dorothy,
      Nagyon szépen köszönöm a dícséreteket. Hihetetlenül fellelkesítettek. Annyira szép szavakkal illettél, hogy szinte sírva fakadtam.:) Ezer gondolat mászkált a fejemben, amikor leírtam és reméltem, hogy azért valamit ki lehet szedni belőle.:)
      Mégegyszer köszönöm és örülök, hogy ennyire tetszett.:)


      csóközön.Pierce

      Törlés