2013. augusztus 14., szerda

Ömlengő irónia

 Vaskos teher
A szívem úgy kalimpál, kiszökik a helyéből,
Az eszem úgy mozog, eltűnik a légkörből.
Sötét már a szívem, elfedett a lét,
Nem tudom, hogy mikor tépődőm szét.
Megbabonázva jajgatok a kanapén,
Ó, már elfelejtettem ki is vagyok én
Vagy ki voltam, mert az érdekesebb,
Ha az eddigiek szerint élem az életet.
De mostmár késő, mert új szokásaim lettek
Szemeim tágak, izmaim megmerevedtek.
S a szél, mi eddig tárt ablakomon ki-bejárt
Elfogyott pénzéből megfizette az árt.
Kék sugarak táncoltak előttem,
Édes, mámoros, ordító szerelmem.
Nyöszörögve álltam fel, bódulatom nem szűnt,
De az ékezet az életemről oly gyorsan eltűnt.
Szállt az messze, pedig csak délután volt,
Amikor a szemeim előtt megjelent pár folt.
Most meg a szédületes kapaszkodásra figyelek,
Mint szállnak fel előttem nálam nagyobb felnőttek.
Hanem a tervem egyszerű, s ha tudnám kivitelezném,
Hogy többet az életben ötvenet nem gúgolok én.

4 megjegyzés:

  1. Szia, kedves Lina.
    Olvastam versedet. Szép volt, megható, de mintha hiányzott volna valami. Talán a végével nem stimmel nekem valami. Olyan volt az egész mint egy hullámvasút: nehezen indult, de a közepefele elkezdtem igazán élvezni és szerettem volna, ha tovább tart, mert olyan jó érzés volt olvasni. De aztán jött a vége és valami eget rengetőre számítottam.
    Tudod jól, hogy nagyon tehetségesnek tartalak, és ez a vers is igazán lenyűgöző volt, de a végével nekem még mindig van egy kis bajom. Talán csak én érzem így..
    Ettől eltekintve voltak benne nagyon jó részek is.

    Üdv, Jamie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jamie,
      Az Ömlengő írónia c. kötet leginkább ezt fogja takarni. Ha élvezed is, csak kis ideig fogod, mert valami nagyon nagy hülyeség fog felrázni a valóságba. Tehetségesnek tartasz? Tényleg? Én erről miért nem tudok? Nagyon köszönöm, jól esett. Nos, sajnálom, hogy csalódást okoztam nem ez volt a célom eredetileg. Kicsit bűntudatom van emiatt, úgyhogy nem tudom. Nem, nem csak te érzed így, meglátod, többen is foják.:)

      csóközön.Lina

      Törlés
    2. Kedves Lina.
      Egyáltalán nem azt akartam mondani, hogy csalódtam. Mert nem így van, szerintem jó vers lett, de a végéről hiányzott a robbanás. Ennyi az egész. Sajnálom, ha durván fogalmaztam.
      Szerintem ne csüggedj, mert nagyon ügyes írónő vagy, de még a legprofibbak is tévedhetnek. :D

      Üdv, Jamie.

      Törlés
    3. Kedves Jamie,
      Nem fogalmaztál durván, találkoztam ennél különbebb hozzászólásokkal is. Köszönöm szépen, bár ezt tényleg eltúloztad. Azért jól esik olvasni.:)

      csóközön.Lina

      Törlés