Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni..

Gyönyörű sorvadás
Elcserélt szívemet feltártam,

Hogy az öröm is bejuthasson,

De közben a fájdalom csörtetett

Elkopott, összezúzótt húrokon.

És én minden erőmmel azon voltam,

Hogy ne menjen kudarcba tervem,

Miszerint előbújik a még 

Bennem roskadó érzelem.

A hangok elűzték, a szavak sebezték,

Így én szikla maradtam továbbra,

Hogy a körülöttem lévő ember

Gyengeségem meg ne lássa.

Ez volna a helyes út? kérdeztem,

S miközben a válaszon gondolkoztam,

Rájöttem, hogy én ezt

Semmiképpen nem akartam.

Csak túl késő volt. A gonosz,

A szerelem, az emberek és minden

Kiűzte belőlem, ami még itt 

Gyöngyözött, virágzott bennem.

Mostmár sajnálom, hogy így történt,

Hogy érzelmeim eltűntek,

S nem lett belőlem más

Csak egy cinikus szörnyeteg.

Szeretnék még visszamenni

Helyreállítani gondolataim,

Hogy tudjam kijavítani

Méretes súlyú hibáim.

De nem tehetem. A múlt felemésztő,

A jelen pedig egy hervadó virág,

A jövő titok, ami fedett előttünk.

Nem látja a világ.

Most akarnék sírni, könnyeim

Árasszák el az utcát, a világot,

Kiderítsem végre,

Mi mérgezően fájhatott.

Szeretném, ha lángolna arcom
A sok elszenvedett kín miatt,
Érezni akarom, hogy a fájdalom
Nem sokkára végképp szétszaggat.

De az érzelmek távoliak már.
Se mosoly, se könny nem fedi arcom,
Úgyhogy az élni akarásom
Most még elhalasztom.