2013. április 13., szombat

Homokóra

Magány

Csak ülök a sötét éjszaka leple alatt,
Néhány parázs agyamon végig szalad.
Múltam lohol utánnam,kifáradva,
Jelenem ül mellettem,teázgatna.
Jövőm vánszorog a csillagokhoz fel,
A célért versenyezik a széllel.
Szaftos habcsókok fekete ködben,
Szaladnak a rettenthetetlen égen.

Félek az élettől,végre kijelentem,
Pedig még mostanáig ezt is szégyeltem.
Félek az emberektől,az érzelmektől,
A hangulatomtól,s a távoli jövötől,
Mi most az égen üldögél,miközben ragyog,
Rájöttem,hogy én is gyenge vagyok.
Nem lehetek bátor,nem lehetek erős,
Nem lehetek az az igazi hős.

Miközben sápadó arcom jajdul,
Kínjai között jó sebesen száguld,
A hold bísztatólag szólal meg fentről
"Ne félj!Csak ne félj az emberektől!"
Torkomban kaparó sas zavarog,
Észhez térek,hogy még életben vagyok.
Sírni szeretnék,már régóta,
De mintha egy könnyem sem volna.

Bolyongok gondolataim vad viharában,
Álmaim világába rémülten bezárkóztam.
Rettegek az érzelmektől,félek,hogy valaki,
Talán meg fogjak őket mind tudni.
Cipzárt húztam megtépett szívemre,
Nehogy az érzelmek hada elrepülne.
Kikapcsoltam a világot,leoltottam a lámpát,
Ezzel zártam a sötét éjszakát.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése