Homokóra

Könnyek között

Szakadatlan esőként hullanak könnyeim,

Veszélyesen lüktetnek kiálló ereim.

Meghalni nem szeretnék, élek, bár fáj,

Kérlek, csak még egy kicsit várj!

Míg letörlöm ezeket az otromba foltokat,

Amik pirosan dúsítják arcomat.

Szüntelen könyörgöm, duzzadt a szemem,

Kihajtott rajtam a legbúsabb érzelem.

Nyílalnak a tagjaim, homályos a világ,

Mardos a magány, a hiány is rág.

Úgy hiányzik csak egyetlen szavad,

Ami majd úgyis megnyugtat.

Hol vagy, menedékem? Mi történt veled?

Elválaszt tőled az út s egy élet.