Kristálykő

Kedvesem

Kérlek beszélj,

Mert én megszólalni nem tudok,

Ha szemedben egy árnyként ragyogok.

Csöndes a tisztás,

Vadon szava nem hallszik

Keresem az igazat,

De mindig elbújik.

És az árny és az árnyék,

És az ezer féle csillag,

Ellepi zúzott tested,

Megfertőzi agyad.

De nem hagyod magad.

Pihensz a tisztáson,

Karjaidon vörös csóvák

Alusszák az,

Igazak álmát.

Nem rettegsz.

A hajnaltól sem félsz igazán,

Mert valaki vár rád

Valahol, talán.

És miatta nem csüggedsz.

Erőtlenül fekszel,

A Hold fedi tested fátyollal,

Te pedig küzdesz a rémmel,

Vagyis az álommal.

Szemeid csukódni készülnek,

Mert egy pillangó azt susogta,

Hogy egy másik életben

A kedvesed megtalálta.
Ez meggyötör.

Fekszik egy test,
Ártatlan s mozdulatlan.
E test a tiéd,
Melynek vére bontatlan.
Már nem vársz,
Már érzed,
Hogy mostmár,
Ez lett a véged.
Messze vagy, meghaltál.

Kérlek beszélj,
Ez tart életben, ez a levegőm,
Édes, drága megmentőm.