2013. március 6., szerda

Kristálykő

Ezt érzem

Csillagok bújtak meg a szemében,
Káprázatos fényt eresztve,
Az egész természetre.

És csend borul a világra,
Amikor találkozunk,
S elmosolyodunk.

Az érzéseim korlátlanok,
Szárnyalok az űrben,
Az igazi végtlenben.

Nem gátol meg semmi,
A boldogságomban,
S az ő csodálásában.

És dobog itt bent az a dolog,
Ami eddig nem adott jelet,
Csak halvány képeket.

Akkor tárom ki szárnyaim,
S repülök az égen,
Körívekben szépen.

Közben a nap is kisüt,
Ha borús az idő,
Fényt hoz Ő.

És minden megváltozik,
Főleg az érzések,
Végre létezek.

De Ő ezt nem tudja,
Csak néha találkozunk,
Mert másról álmodunk.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Lina,

    régen véleményeztem már a verseidet, amit sajnálok. De most itt vagyok.
    Ez a vers nagyon szép lett. Valamiért nekem kicsit olyan búskomornak tűnt. Szerintem jó választás volt, hogy a természethez hasonlítod az érzést, amit versbe foglaltál.
    Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nagyon ügyes vagy és csak így tovább!

    Love, Elizabeth Angel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedes Elíz,
      Mégha próza terén néha kommikus mondatokat is felvázolok,úgy érzem a vers ott kezdődik,amikor az igazi érzéseim próbálom lefesteni egy vászonra,csak betűkkel.Nagyon szeretnék verseket írni a boldogságról,de nem vagyok rá képes.Lehet,hogy az igazi életem is egy meghatározó szakasz,de amúgysem tudnék.Talán ez jobban jellemző rám.
      Mindenesetre nagyon köszönöm.:)

      Hugs.Linda

      Törlés